A madarasi cserkészet rövid
története: /nem is olyan rövid/
1990 tavaszán keltek útra Madarasról cserkészek, hogy együtt kiránduljanak,
kerékpározzanak a szabadban. Azt hiszem, ezzel ki is merítettem a legtöbbünk
cserkészetről alkotott tudásanyagát. Számomra a cserkészet akkoriban nem
jelentett mást, mint túrázni együtt a barátokkal, s csak évekkel később
jöttem rá , hogy a cserkészet egy életforma, ami nem kis próbák elé vezeti
az embert.
Első kerékpáros túránk '90 tavaszán zajlott. Letekertünk Hercegszántóra,
ott is aludtunk, majd hazafelé vettük az irányt. Itt ismerkedtünk meg először
más cserkészekkel / a Bácsalmási csapattal együtt kirándultunk /.
A nyári tábor célja Újpetre volt, ahová szintén kerékpárral szerettünk
volna eljutni. Itt ismertük meg Sunci atyát, akihez többször is visszatértünk
táborozni. Ő vezetett be bennünket a hegymászás rejtelmeibe, valamint az
"ezerrel lefelé a lejtőn" című kerékpáros mutatványba.
1991. július 8-14-ig a környék valamennyi cserkésze együtt táborozott.Ez
volt az első alkalom, hogy otthonhagytuk kétkerekűinket, és vonatra szálltunk.
Magyarhertelend volt utunk célja, ahol 10 napot töltöttünk Bácsalmás, Mélykút,
stb., cserkészeinek társaságában. Keresztül kasul bejártuk Hertelendet
és környékét. Elgyalogoltunk Orfűre, megnéztük az Abaligeti Cseppkőbarlangot.
1992 nyári tábora egy piarista csónakházhoz vezetett bennünket. Az utat
Tiszaugig a megszokott módon teljesítettük. Itt vertük fel először a "Bűzbarlangot"/ez
egy sátor/, itt ismerkedtünk meg a kenuzás örömeivel, valamint újabb pár
száz kilométert tekertünk a biciklikbe.
1993 nyarán fejünkbe villant valami -a csákányon kívül- rég nem látott
ismerősünket, Suncit meg kellene látogatni. Irány Újpetre! Ismétlésről
szó nincs, hiszen ekkor sajnos(?!) már a csapat fele megváltozott, lecserélődött.
Akik pedig maradtak, ők sem bánták a viszontlátást. A program kisértetiesen
hasonlított az előzőhöz. Villány, bor, Szoborpark, Bormúzeum, sziklamászás
/ez akkor is, most is életveszélyes volt/, templomtorony kontra bagolyvadászat,
strand, és még sorolhatnám.....
Következő évben leporoltuk a kétkerekűeket, és Sükösdig meg sem álltunk
/nem tartott sokáig/. Elhatároztuk, hogy a '94-es év a kenu jegyében telik.
A természetjáráson, a kerékpározáson /Kalocsa, Baja, Mohács.../, és a kenuzáson
kívül nem sok mindent csináltunk. Nekem ez a tábor azért tetszett annyira,
és valószinű másoknak is, mert egyre nagyobb szerepet kapott nyaranta a
kenu.
1994-95 derekán történt az első komoly fordulat a cserkészkedésünket
illetően. János Bá` elhatározta, hogy lemond a közvetlen irányításról és
ránkbízza az őrsök kialakítását és vezetését. A gondolatot tett követte,
és négy gyerkőcöt Ő.V. képzőbe küldött. Rajnai Virág, Bauer Gábor, Rajnai
Donát, Szente Alfonz személyében. Vircsi, Donát, Bavcsi el is jutott a
táborig. Balázska, legnagyobb örömére lemorzsolódott /ekkor még nem tudhatta,
hogy a végzet őt is eléri/. Nyár végén három lelkes ő.v. várta az őrsire
járókat. Ekkor kezdtünk megismerkedni a cserkészet valódi oldalával /ez
a mai napig is tart/.
1995 Június 19. és 21. között lezajlott az első, de nem az utolsó portyánk,
a kicsik legnagyobb örömére. Azt hiszem a zsúfoltság elmondható erről az
évről. A nagyok nem kímélve magukat július 16-26-ig felkerekeztek a Mecsekbe,
Püspökszentlászlóra. Onnan gurultunk tovább Komlóra. Valakinek /Bala/ ekkor
már nem volt fék a járművén. De a többiek sem panaszkodhattak. Egy nagyobb
kanyarban a fél banda kirepült volna a szakadékba, de a csoda, a csalán,
és talán leginkább a Donát megállította. Ez azért igen érdekes, mert tudni
kell, hogy a Donát az, aki minden túrát egy óriási borulással kezd. Komló
után Orfű következett.Itt jelentősebb ideig dekkoltunk. Töltöttünk volna
többet is, de az orfűi hivatal emberei elzavartak minket /hát ez a hátránya
a vadkempingnek :-) /. Itt történt velünk, őrültekkel, hogy térkép nélkül
egy rossz elemlámpával 20 órakor nekivágtunk az ismeretlennek. Hajnalban
egy törpeakácos közepén találtuk magunkat. Vélemények a túráról: /kérdezzétek
meg Tósaki Ildit, aki a sötétben lezuhant egy kisebb szakadékba!/
1995. április 30-án(még iskolaidőben) kimentünk a határba, és gyalogoltunk
egy jót a homokbányáig. Egyébként ennek a közelében él a szinte csak itt
honos tavaszi hérics.
Ha az emlékezetem nem csal '96 augusztusában Dunafalvára kerekeztünk.
Hát csal. Most néztem meg, hogy ..... de mégsem gőzöm sincs.......talán
Dunafalva.....talán Dávod. Ezek a vizes helyek összefolynak. Erre az időre
tehető, hogy Nagyfejeő Brigi elment Őv-be, bekapcsolódva ezzel az őrsvezetés
rejtelmeibe.
1997-ben a roverek elhatározták, hogy újból becserkészik a Mecseket.
Nagy célokkal indultak, de a lustaság kifogott rajtuk. Pécsvárad felé vették
az irányt, hogy kerülő úton Pécsre jussanak. A végcél Szigetvár volt /nem
lett belőle semmi/ . De, hogy mégis voltak a Mecsekben, hozni kellet egy
bizonyítékot. Egy kiskuyta /egyesek szerint németjuhász/ személyében, akit
Kórinak /éhenkórász/ neveztek el. A kutya sokszor jobban bírta, mint a
roverek.
Még ebben az évben találtak két delikvenst(Dózsa György, és Zentai Balázs),
aki hajlandó volt elmenni Ő.V.K.-ba.(Bocsásd meg nekik Uram, nem tudják,
mit cselekszenek! :-)) Elindultak, majd nem akartak odaérni. Az érkezési
határidő dél volt, ők 2-ig kitartottak a szabadság mellett. Persze a madarasi
cserkész mindig iránytű, térkép, és mindennemű tájékozódási eszköz nélkül
vág neki az ismeretlennek. Ahogy egyikünk mondaná, így izgalmasabb... Na
szóval: ott voltak, elviselték, mintha még tetszett is volna nekik. Aztán
úgy másfél év múlva sajnos az egyikük eltűnt a köreinkből...
1998 az ítélet napja: Shambert Józsi és Balázska /Alf/ arra ébredt hajnal
3 órakor, hogy valaki azt ordítja közvetlenül a dobhártyájába: RRRRRRIADÓÓÓ!!!
Hamar
rájöttek, hogy őrsvezetőképzőben vannak. Nó komment! :-))
1998 ismét egy nevezetes dátum. Eljutottunk sajnos arra a pontra, amikor
nem tudtuk saját erőből kivitelezni a tábort. Pályázatot írtunk, hogy biztosítva
legyen a programok fedezete. Tiszaugra készültünk, de kiöntött a Tisza.
Két-három nappal a tábor előtt elkezdtünk gondolkodni, hova is mehetnénk.
A válasz egyértelműen rajzolódott ki: SUNCI. Ismét a Mecsekben találtuk
magunkat, bár új vidéken. A település neve Görcsöny volt (Bár még ma is
az). Túrák, kerékpár, számháború, játékok, strand,... ami csak kell.
1999. Hazudtam mikor azt írtam, pályáztunk '98-ban /akkor csak támogatókat
kerestünk,és találtunk is/. Viszont '99 tényleg a pályázat éve volt. A sátorverést
Madarason kezdtük János Bá erdejében, és ott szerveztük meg a közelben a programokat
/kézművesség, gyalog-és kerékpártúra, számháború, építkezés, stb./. A tábor
végét pedig óriási strandolás zárta Dávodon.